Olvasási idő: 2 perc

A Mathias Corvinus Collegium által szervezett MCC Feszt augusztus 5. és 7. között kerül megrendezésre Esztergomban.

A sokoldalú fesztivál „Hangot adunk a tehetségnek” címmel mutatja be az MCC tehetséggondozó programjait és közösségi életét, valamint izgalmas közösségi beszélgetéseket és könnyűzenei koncerteket rendez – olvasható az UniLife.hu cikkében.

Nyolc helyszínen és hat színpadon lesznek programok, a fellépők között pedig olyan nevek szerepelnek, mint a Csík Zenekar, a Magashegyi Underground, a PASO, Tóth Vera, Kállay-Saunders András, Lotfi Begi vagy DJ Dominique.

Az MCC Feszt azonban nem csak a szórakozásról fog szólni. Kiemelt jelentősége lesz a közéleti, a kulturális és a társadalmi előadásoknak és beszélgetéseknek is, azzal a nem titkolt céllal, hogy a tehetséggondozó intézményt népszerűsítsék a potenciális jelentkezők számára. Az érdeklődők neves külföldi és magyar oktatókkal találkozhatnak, illetve olyan ismert személyek mesélnek majd karrierútjukról, akik példaként szolgálhatnak a hallgatóság számára. Ilyen például:

  • Renee DiResta, a Társadalmi dilemma című sikerfilm szereplője,
  • Dennis Mark Prager amerikai bestselleríró, rádiós talkshow műsorvezető
  • vagy Abishur Prakash világhírű indiai származású jövőkutató.

Továbbá híres közéleti személyiségek által olyan témák is terítékre kerülnek, mint például a koronavírus-járvány vagy az Európai Unió előtt álló kihívások. Mindemellett természetesen bemutatkozik a Mathias Corvinus Collegium teljes képzési palettája is.

Az MCC Feszt bárki számára nyitott, és alapvetően ingyenes – azonban lehetőség van úgynevezett MCC Feszt Pass vásárlására, mely számos kedvezményt biztosít a tulajdonosa számára.

 

Forrás: Magyar Nemzet online