Olvasási idő: 15 perc
A jelen és a jövő kiemelten fontos témáinak külföldi szakértői érkeznek a héten Esztergomba – az MCC Fesztről a szervezőket, az előadókat és a város polgármesterét kérdeztük.
Augusztus 5. és 7. között rendezik meg az MCC Fesztet; az Esztergomban debütáló rendezvény túlmutat a hagyományos fesztiválok keretein, s a közösségteremtés, a tehetséggondozás és a közéleti-társadalmi tájékozódás hívószavakra épül. Témái olyan, a fiataloknak különösen fontos jelenségeket járnak körül, mint a digitális világ és a közösségi média hatásai, az oktatás jövője, az éghajlatváltozás következményei vagy éppen a koronavírus-járvány befolyása az életünkre. Az MCC Feszt koncepciója reflektál a fiatalok igényeire, hogy hiteles, vonzó, pörgős és izgalmas beszélgetések, szórakoztató és interaktív programok formájában minél teljesebb képet kapjanak a világban zajló folyamatokról, lehetőségekről. Bár első ízben megrendezett fesztiválról beszélünk, Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója a tradícióépítő szándékot is hangsúlyozza: „Hagyományt kívánunk teremteni a háromnapos programmal, amelyen a tehetséget ünnepeljük. Szeretnénk megmutatni, hogy milyen tehetségesek a magyar fiatalok, és példát állítani eléjük a hazai és külföldi vendégeinkkel, akik meghívásunkra részt vesznek az MCC Feszten.” Hozzáteszi, hogy az eseményen előtérbe kerül az intézmény valódi értékek felmutatását célzó missziója is. A közösségi értékek vonatkozásában szó lesz például arról, hogy mit jelent ma a nemzet és az európaiság, és ezek mennyire állnak összhangban.
Szeretnénk megmutatni, hogy milyen tehetségesek a magyar fiatalok”
Erdei Krisztián, az MCC kommunikációs igazgatója a stratégiával kapcsolatban kiemeli: léptéket váltva célul tűzték ki, hogy néhány éven belül harmincöt Kárpát-medencei helyszínen indítsák el a képzési programokat, amelyeken keresztül több mint tízezer diák tehetséggondozását vállalják. A fejlesztés jól halad, szeptembertől már tizennégy magyarországi és összesen huszonhárom Kárpát-medencei helyszínen lesznek jelen. „Azt láttuk ebben a fejlődési fázisban, hogy a magyar tehetségre, fiatalokra, know-how-ra építkezés igenis sikeres lehet, úgyhogy érdemes megünnepelni a tehetséggondozást egy olyan fesztivállal, amelynek ebből a jellegéből adódóan teljesen más lesz az arculata, mint egy átlagos fesztiválnak.” Nem véletlenül a Hangot adunk a tehetségnek a háromnapos rendezvénysorozat mottója: miként Szűcs Dóra nemzetközi igazgató elmondja, egyrészt tehetséges magyarokat szeretnének bemutatni, másrészt olyan magyar és külföldi sikeres életutakat, karrierutakat ismertetnek meg a fiatalokkal, amelyek motivációt jelenthetnek nekik.
Az MCC huszonöt évvel ezelőtt indította el programját, amellyel ma már az általános iskolásoktól a posztgraduális képzésen részt vevőkig minden korosztálynak kínál fejlődési lehetőséget. Papp Gergely rendezvényszervezési vezető szerint a fesztivállal az MCC e több korosztályt megszólító, interdiszciplináris tehetséggondozó programját kívánják leképezni úgy, hogy mindaz jelenjen meg Esztergomban, ami az MCC esszenciája: közösség, közélet, kultúra, tudomány, sport, szakmai vita és persze minőségi zene és buli. Minden fiatalnak vannak jó adottságai valamely területen, mindenki szeret valamivel foglalkozni, csak a lehetőséget kell megadni a kibontakozásra. „Aki elmegy erre a fesztiválra – teszi hozzá Papp Gergely –, részt vehet izgalmas beszélgetéseken, megismerhet karrierutakat, találkozhat különféle szakterületekkel, és ezek hatására kialakulhat benne a jövőjére vonatkozó irányvonal.”
Tájékozottak és érdeklődők a magyar fiatalok
A fesztiválpiac megváltozott, ma már kevés, ha egy rendezvény kínálata kimerül a bulizás lehetőségében, a könnyűzenei koncertek mellett kell valami pluszt is adni. Erdei Krisztián elmondja, hogy olyan programokat, beszélgetéseket, eseményeket kínálnak a fiataloknak, amelyek valóban megérinthetik őket, amelyek valóban róluk szólnak. „Bízunk benne, hogy programkínálatunk felkelti a fiatalok érdeklődését, mert a tehetséges zenészek, zenekarok mellett a közéleti, kulturális és egyéb tematikájú beszélgetésekhez hazai és világsztárokat hívtunk” – hangsúlyozza a kommunikációs igazgató. Ahogy más fesztiválra világsztár zenészeket hoznak, az MCC Fesztre olyan nemzetközileg elismert szakértőket hívtak, akik nemcsak szakmájuk legjobbjai, de érdekfeszítően tudnak is beszélni róla.
A fiatalokat sok minden érdekli a sporttól kezdve a mesterséges intelligencián át a művészetekig, az MCC pedig az interdiszciplinaritást, sőt a multidiszciplinaritást képviseli”
„Olyan témákat szeretnénk beemelni, amelyek a fiatalokat érdeklik – mondja Szűcs Dóra –, például az egyéni döntéseket, mint amilyen a pályaválasztás, vagy mindannyiunkat foglalkoztató témákat, mint a média változó szerepe vagy az épített környezet hatása a mentális és fizikai egészségünkre.” A nemzetközi igazgató úgy véli, a fiatalok nyitottak a fajsúlyos témák iránt, és könnyű őket megszólítani: „Úgy gondolom, hogy sok minden érdekli a fiatalokat a sporttól kezdve a mesterséges intelligencián át a művészetekig, az MCC pedig ezt a fajta interdiszciplinaritást, sőt a multidiszciplinaritást képviseli, amit a programkínálat is tükröz.”
Papp Gergely is úgy látja, hogy a fiatalok alapvetően nyitottak a közéleti-társadalmi témák iránt, és minél több ilyennel találkoznak, annál érdeklődőbbek lesznek: „A fesztiválok úgy alakulnak, hogy vagy adva van egy nívós, erős könnyűzenei blokk, amely mellé kiegészítő programokat szerveznek, vagy egy specifikus téma mellé kerülnek zenés, táncos kiegészítő programok. Az MCC Feszten az lesz a különleges, hogy a két lába – a könnyűzenei programkínálat és a szakmai, közéleti, tudományos ismeretterjesztő eseménysor – ugyanolyan erős; mindkét blokkba neves fellépők érkeznek. Ha ez így jelenik meg egy fesztiválon, akkor aki kevésbé nyitott a közéleti, tudományos, kulturális témákra, de eljön bulizni, megismerhet olyan előadókat és témaköröket, amelyektől tágulhat a látóköre – ebből pedig nagyon érdekes történetek kerekedhetnek ki. Természetesen ez fordítva is igaz, akit elsősorban a közéleti, kulturális, társadalmi előadások, beszélgetések vonzanak, este felfedezheti magának a magyar könnyűzene legjobbjait, és bulizhat egy jót.”
A modern építészettől a jövőkutatáson át Lotfi Begiig
Szalai Zoltán szerint a fesztivál egyedülálló lehetőséget jelent a találkozásra mindazon fiataloknak, akik a könnyed kikap- csolódás mellett az értékteremtést, a közös gondolkodást is fontosnak tartják. A főigazgató elmondja, hogy a fesztiválon az MCC képzései, programjai mellett a tehetséggondozással foglalkozó partnerintézményekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők egy történelmi helyen, Esztergom belvárosában. „Legnagyobb név az MCC Feszten kétség kívül Tucker Carlson lesz. A világ egyik legmeghatározóbb médiaszemélyisége, a legnézettebb amerikai közéleti kommentátor augusztus 7-én, szombaton negyed háromtól tart előadást Esztergom főterén, a Mol-nagyszínpadon. Carlson a Time szerint is a legbefolyásosabb konzervatív gondolkodó az Egyesült Államokban, esténként átlagban több mint ötmillió néző követi a műsorát a Fox Newson, ami ezzel a legnézetteb hírműsor Amerikában. Két sikerkönyv szerzője, rövidesen pedig a harmadik kötete is megjelenik. Szóval az ő előadását várom különösen. És az is elképzelhető, hogy néhány koncerten összefutunk majd a diákokkal.”
Papp Gergely biztosan jelen lesz a Világsiker, magyar siker – hazai vállalatok sikersztorija című eseményen, amelyen hazai top-vállalatvezetők beszélgetnek majd. Szintén nagyon várja Az igazság a modern építészetről című beszélgetést, valamint azt, amikor az olimpiai színpadon többek között Erdei Zsolt, Vincze Ottó, Juhász Roland szól a fiatalokhoz, és mesél karrierjéről.
Szűcs Dóra a külföldről érkező sztárvendégeket emeli ki. Dennis Prager amerikai médiaszemélyiséggel, a PragerU alapítójával – akinek videóit és podcastjeit milliók követik – igen izgalmas beszélgetés ígérkezik, a digitális világ hatásairól és az oktatás jövőjéről is hallhatunk majd tőle. Justin B. Hollander városfejlesztő az épített környezet jelentőségéről és az egyénekre gyakorolt hatásáról fog beszélni, Renée DiResta dezinformáció-szakértőtől, a Netflixen futó Társadalmi dilemma című sikerfilm szereplőjétől a közösségi média jellemzőiről hallhatunk. Abishur Prakash világhírű jövőkutató, A mesterséges intelligencia geopolitikája című könyv szerzője, akinek gondolataira a világ minden táján figyelnek, többek között a tehetségről fog előadást tartani. Az éghajlatváltozás megértését új alapokra helyező kutató, Calum T. M. Nicholson a mesterséges intelligencia és az emberi természet egymásra gyakorolt hatásáról fog izgalmas eszmecserét folytatni a téma szakértőivel. A nemzetközi igazgató különösen várja az Európa jövőjéről szóló panelbeszélgetést, ezen a különböző nemzetiségű beszélgetőtársak a májusban induló, uniós szintű konzultációra is reflektálva vitatják meg, hogy merre tart ma az Európai Unió. Szintén nagyon érdekesnek tartja a diplomácia jövőjéről szóló beszélgetést, hiszen az utóbbi évtizedekben a szerepe jelentősen átalakult. „A könnyűzenei programok között sok olyan van, amit várok, például Tóth Vera, Tóth Gabi, Lotfi Begi, a Csík Zenekar és a Magashegyi Underground koncertjét – mondja. – Kifejezetten izgalmas időszakra szervezzük az MCC Fesztet, mert akkor lesz az olimpia, és azonkívül hogy a kivetítőkön követni tudjuk a versenyeket, sporttal kapcsolatos izgalmas beszélgetések is várják az érdeklődőket.”
Belakják Esztergomot
A háromnapos esemény alatt nyolc helyszínen, hat színpadon lesz több mint száz program, az egész esztergomi belváros megtelik élettel. A Kis-Duna melletti Edu sétányon közel ötven kiállító várja majd a látogatókat. Bemutatkozik az MCC teljes képzési palettája, itt látják vendégül a partnerszervezeteket, köztük a Semmelweis Egyetemet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói önkormányzatát, a DUE Médiahálózat és a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat képviselőit.
Az MCC Feszt-élmény ingyenes és mindenki számára elérhető, aki pedig megvásárolja az MCC Feszt-belépőt, különféle kedvezményeket vehet igénybe a vendéglátóhelyeken, díjmentesen strandolhat a Szent István strandfürdőben, sátrazhat a Gran kempingben, és ha az interneten előre megveszi, akkor már a vasútállomásról igénybe veheti az ingyenes transzfert, valamint belépésre jogosult az este tíztől hajnali négyig üzemelő Party Arénába is.
Esztergom kimondottan diákváros, az MCC tehetséggondozó programjai épp ennek a korosztálynak nyújtanak lehetőséget”
„Azért esett Esztergomra a választásunk, mert úgy éreztük, hogy a koncepciónk emberi léptékű, pici történelmi belvárosú helyszínt igényel, és Esztergom múltja, kulturális atmoszférája tökéletesen illett ebbe a képbe – fogalmaz Papp Gergely. – Nagyon jó együtt dolgozni a városvezetéssel és a helyi vállalkozókkal, minden gördülékenyen megy, úgyhogy azt látjuk, telitalálat Esztergom.” Erre reflektálva Hernádi Ádám polgármester elmondja, hogy számos turisztikai fejlesztés valósult meg a városban, többek közt korszerűsítették a Palatinus tófürdőt, és további olyan projektek vannak folyamatban, mint a Fürdő szálló megújulása vagy a Tourinform-iroda kialakítása. Céljuk, hogy a turisták és a lakosok egyaránt minőségi szolgáltatások közül válogathassanak, és színvonalas kulturális programokon vehessenek részt. Egyrészt ezért tartják fontosnak, hogy a település ad otthont az MCC Fesztnek, másrészt azért, mert Esztergom diákváros, év közben több mint hatezer diák koptatja az iskolák padjait. Az MCC tehetséggondozó programjai pedig épp ennek a korosztálynak nyújtanak lehetőséget a továbbfejlődésre az anyaországban és a Kárpát-medence magyarlakta településein. Hernádi Ádám meglátása szerint az MCC Feszt közéleti, kulturális eseményei kiválóan illeszkednek a városképbe, az esztergomi és térségi lakosok számára pedig az utóbbi másfél év nehézségei után felüdülés lesz egy ilyen színvonalas és sokszínű rendezvény. „A helyieknek lehetőségük nyílik megismerni a Mathias Corvinus Collegium szerteágazó tevékenységét, a vendégeinknek pedig Esztergomot, a Dunakanyar fővárosát. Külön öröm, hogy az MCC Fesztet helyi szolgáltatókkal együttműködésben szervezzük” – emeli ki a polgármester.
Higgy magadban!
Az MCC Nagyszínpad sztárvendégei, többek között Kállay-Saunders András és Király Viktor, őszintén várják a fesztivált és a találkozást a közönséggel. Lotfi Begi producer, dj kifejezetten örül a rendezvénynek: „A fiatalok már nemigen ülnek le a tévé elé, azon keresztül nem lehet őket megszólítani társadalmi vagy tudományos tematikájú műsorokkal. Koncertélménnyel viszont el lehet őket érni, így az MCC Feszt, ahol az esti bulizást összeköthetik azzal, hogy napközben részt vesznek közéleti kerekasztal-beszélgetéseken, nagyon jó kezdeményezés.” A zenész augusztus 7-én este lép fel lemezlovasként, előtte pedig egy izgalmas kulturális témájú beszélgetésen is részt vesz. „Ha azt látják a fiatalok, hogy a kedvenc énekesük, zenészük ott van, talán könnyebben el lehet őket érni, nyitottabbak lesznek az ilyen rendezvényekre. Örülök, hogy részt vehetek rajta, és támogatom a kezdeményezést.”
Csorba Lóránt, a Lóci Játszik együttes alapító frontembere az MCC Feszt koncepciójával kapcsolatban úgy látja, hogy a társadalmi tudatosságnak és felelősségvállalásnak fontos szerepet kell kapnia mindenki életében. „Ebben személyes érintettségemet is érzem. Amiben szerintem többet tudok tenni, az a tehetséggondozás. Évek óta van szerencsém mentorként segíteni együtteseket, és akár jó baráti beszélgetéssel, akár telefonszámmal, akár kölcsönadott könyvvel segít az ember, mindig hasznos munkát végez. Zeneileg soha nem szólok bele a produkcióba – csak ha kifejezetten kérik –, mert a legfontosabb tanács mindig ez a kissé elcsépelt, de megkerülhetetlen két szó: higgy magadban!”